Nagylemez a kenguruk földjéről

Tyson Illingworth, közismertebb nevén csak Tydi, 2008-ban ismertette meg magát a nagyvilággal, majd rá egy évre, alig 22 évesen már debütált is első szerzői albumával, a Look Closer-rel. Már ekkor világossá vált, hogy érdemes lesz rá odafigyelni, az utóbbi időkben pedig bizonyította hogy nem véletlenül ő ausztrália elsőszámú dj-je, és mindemellett már most a Dj Mag 100-as listájának középmezőnyében foglal helyet. 

Az elmúlt 1 évben nem egyszer emlegettem fel a nevét, hisz futószalagon érkeztek tőle a kislemezek (Vanilla, Calling, Half Light, Never Go Back), és kivétel nélkül mind elnyerte a tetszésem. Ahogy azt sejteni lehetett, szerzői album van készülőben, ami augusztus 12-én megjelenésre is kerül Shooting Stars címen.

Összesen 18 számot kapunk, az instrumentál és a vokálos szerzeményekre nagyjából ugyanakkora hangsúlyt fektetve, utóbbiakért olyan nevek felelnek mint Jennifer Rene, Tania Zygar, Sarah Howells vagy Audrey Gallagher.
A tracklistbe pár ismerős darabbal is találkozhatunk, ilyen például a Tania féle Vanilla, és a nemrég megjelent Why Do I Care?, vagy a Brianna Holan által felénekelt Never Go Back. Tania összesen 3 számban tűnik majd fel, amit én egyáltalán nem bánok, hisz nagyon meggyőző mindaz amit eddig hallottam a fiatal énekesnőtől.

Az említett neveken kívül még olyan előadók, producerek segítették Tydi-t a munkában mint a máltai dj producer páros Tenishia, a Los Angeles-i Charissa Saverio aka Dj Rap, Meighan Nealon, vagy Protoculture.
Az album a hírek szerint rengeteg stílust megszólaltat, nagyon sokszínű anyaggal lesz dolgunk, ami az elmúlt két év kemény munkájának gyümölcse.

Ez az új progisabb vokálos vonal, amit az ifjú ausztrál képvisel az utóbbi időkben, engem kilóra megvett, és bár a számok többsége még újdonságnak számít, de az eddig ismert három dal, és Tydi korábbi munkái bennem komoly bizakodást keltett, így merem remélni hogy a nyár egyik legemlékezetesebb, rengeteg jó vokállal megfűszerezett albumával lesz majd dolgunk heteken belül.

Tydi - Shooting Stars

01. Tydi - Take A Chance
02. Tydi & Tenishia feat. Jennifer Rene - Greater Heights
03. Tydi & Dj Rap - Talking To Myself
04. Tydi - Out In The Cold
05. Tydi feat. Tania Zygar - The Moment It Breaks
06. Tydi - Sex, Lies & Still Obvious
07. Tydi feat. Sarah Howells - Acting Crazy
08. Tydi - Half Of Everything
09. Tydi feat. Tania Zygar - Vanilla
10. Tydi - Yes, That Did Just Happen
11. Tydi - Her Lullaby
12. Tydi feat. Tania Zygar - Why Do I Care
13. Tydi - The Camera Doesn't Lie, But You Do
14. Tydi - Long Nights On Fast Planes
15. Tydi feat. Audrey Gallagher - Worlds Apart
16. Tydi feat. Brianna Holan - Never Go Back 
17. Tydi & Protoculture feat. Meighan Nealon - Criminal 
18. Tydi - Ariana


0 hozzászólás:

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.