A trance eredete, jellemzői

A zene folyamtosan fejlődik, még napjainkban is újabb és újabb hangzások, stílusirányzatok ütik fel fejüket, melyek olykor egy egész műfaj alapjai lehetnek. A rengeteg zenei ágazat hatással van egymásra, ezáltal könnyedén összemosódhatnak, ami akár megintcsak egy új műfaj alapköveinek letételével ér fel. Valahogy így születhetett a trance is, amiről a továbbiakban szó lesz.

Eredete, származása
A 80-as évek végén elindult valami, valami változás, ami aztán a 90-es évek elejére beérett, és létrejött az elektronikus zenének egy olyan ága, amit trance-nek neveztek.
A műfaj eredetét általában a house-ra és a techno-ra szokták visszavezetni, ugyanis mindkettőből hordoz magán elemeket, de sokan a a Hi-NRG-ben, az Acid-ben, vagy a 70-es évek óta ismert Goa-ban látják a gyökereket. A stílus mindig is a különböző elektronikus zenei irányzatokból merített ihletet, ezekből építkezik.

Származási helyének általában Németország, vagy a legtöbb könnyű zenei műfajnak otthont adó Anglia tekinthető, de a trance hamar népszerű lett, és elterjedt egész Európában, mapjainkban pedig Hollandia és a mesés Ibiza szigete számít a műfaj legnagyobb, legszentebb központjának.
Hazánkban az ezredforduló környékén élte virágkorát a trance, mára viszont nagyon a háttérbe szorult, szinte teljesen eltűnt a magyar partykultúrából.

Neve a transz szóból eredeztethető, ami egyfajta hipnotikus, önkívületi állapotra utal, amit különleges hangzásával, és a folyton ismétlődő hangmotívumokkal, effektekkel ér el a zene a hallgatóknál. Mások úgy vélik, hogy az 1981-ben megjelent Klaus Schulze album, a Trancefer után kapta nevét a műfaj.

Jellemzői, sajátosságai
A stílusra általában rengeteg érzelem, harmónia, magas minőség, felemelő hangulat és letisztult dallamok jellemzőek. A zene kis túlzással az ember lelkéhez szól.
A korai trance zenéket egyfajta pszichedelikus, hipnotikus hangzás, és már már kábulatba, transzba ejtő hangmotívumok díszítették.

A techno-hoz képest egy jóval gazdagabb dallamvilág, a house-nál viszont keményebb, karakteresebb ütemek jellemzik, egy kifejezetten az érzelmekre ható műfaj. Hangzásvilágát mindig is ez a két irányzat befolyásolta a legnagyobb mértékben, és talán ennek tudható be az is, hogy folyton képes megújulni, így az elektronikus zene egyik legszínesebb ága.

A legtöbb trance szám mindig egy egy főmotívum köré épül, amihez aztán kapcsolódik az esetleges vokál és háttéreffektek. Rengeteg szintiszólam, dallamos basszusok jellemzik a zenéket, melyeknek olykor viszonylag hosszú felvezetésük és levezetésük van.
A 90-es évek zenéit javarészt instrumentál zenék tették ki, az ezredforduló után viszont egyre nagyobb szerepet kapott a vokál, ami által egyre populárisabbá vállt a műfaj.

A zenék rendszerint 4/4-es ütemekre épülnek, tempójuk átlagosan olyan 130 bpm körül mozog, de ez a szám nagyban függ attól, hogy melyik ágazatát hallgatjuk a műfajnak, progresszív, uplifting, tech, deep, vagy esetleg goa, de még hosszú a lista.

Az elektronikus zenei műfajok talán egyik legvitatottabb, a legtöbb kérdést maga után hagyó, de ugyanakkor mindenképp az egyik legsokoldalúbb ága a trance.
Lehetne írni róla hosszas monólogokat, elemzéseket, de igazából nem érdemes, hallgatni kell, hagyni hogy a dallamokkal elkalandozzunk, érezni és élvezni, át kell élni a zenét.


0 hozzászólás:

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.