Above & Beyond - Group Therapy

Az angol trió hosszú idő után új szerzői albummal jelentkezett, melynek címe Group Therapy. Első nagylemezük 2006-ban jelent meg, ez volt a Tri-State, majd 2008-ban Oceanlab név alatt érkezett a Sirens Of The Sea. Az új lemezről elsőként a Thing Called Love-ot, majd a Sun & Moon-t ismerhettünk meg, mindkét szám maximálisan elnyerte a tetszésem, de sajnos ez az albumról nem mondható el. 

De nézzük is mivel állunk szemben. Egy szép intróval kezdünk, kis zongora, dudolászás, ami ilyenkor kell. Rögtön itt az elején fel is csendül az album egyik talán legszebb dala, Zoe Johnston vokáljával az Alchemy. Harmadikként a Sun & Moon, majd az ezután érkező számok az egyik fülemen be, a másikon ki. 

Zoe Johnston hangjából már a Giving It Out-nál kezd elegem lenni, de Richard Bedford is csak 3 számomra szimpatikus dalt könyvelhet el magának, a Sun & Moon és a Thing Called Love mellett még az Every Little Beat ami tetszik, de ezek közül az első két szám már messze nem számít újdonságnak.

Ezen kívül még két zene van ami elnyerte a tetszésem, az egyik a vidám hangulatú Prelude, ami egy kis színt visz az amúgy szürke számok közé, zseniális zene, ebből kéne mégtöbb, a másik pedig a Sweetest Heart, valamint ott van még a Love Is Not Enough, ami még tetszene is ha nem Zoe énekelne benne.

Így utólag azt mondom, hiba volt csak két énekessel dolgozni, és igaz hogy a számok szinte mindegyikéről elmondhatjuk hogy csodaszép, hogy minőségi, de szinte mind ugyanúgy épül fel, ugyanaz a hangzásvilág, semmi változatosság. Hiányzik az erő, a dinamika, a lendület, a karakteresség, így számomra csalódás az album.

Kiadó: Anjunabeats
Műfaj: Trance
Megjelenés: 2011.06.06.

01. Above & Beyond - Filmic
02. Above & Beyond feat. Zoe Johnston - Alchemy
03. Above & Beyond feat. Richard Bedford - Sun & Moon
04. Above & Beyond feat. Zoe Johnston - You Got To Go
05. Above & Beyond feat. Richard Bedford & Tony McGuinness - Black Room Boy
06. Above & Beyond feat. Zoe Johnston - Giving It Out
07. Above & Beyond feat. Richard Bedford - On My Way To Heaven
08. Above & Beyond - Prelude
09. Above & Beyond - Sun In Your Eyes
10. Above & Beyond feat. Zoe Johnston - Love Is Not Enough
11. Above & Beyond feat. Richard Bedford - Every Little Beat
12. Above & Beyond feat. Zoe Johnston - Sweetest Heart
13. Above & Beyond feat. Richard Bedford - Thing Called Love
14. Above & Beyond feat. Zoe Johnston - Only a Few Things
15. Above & Beyond - Eternal


2 hozzászólás:

Névtelen írta...

A kritikával csak részben értek egyet.
Valóban a formáció a rá annyira jellemző hangzásvilágot csiszolja tovább - én egészen konkrétan Tri-State 2.0-nak is nevezném az albumot -, de a technológia fejlődésével mindig tudnak új színt belevinni. Amit viszont sajnálok, hogy ők is kicsit a house irányába mozdultak el, de sajnos manapság ez a trend(i)...
A kiemelt zenéken kívül én a Sun In Your Eyes-t mindenképp félkövérrel írnám, nagyon nagy flash szerintem, és a hírek szerint Daniel Kandi is kezelésbe veszi.
Az RB vokálok közül a Black Room Boy is jóra sikerült, tetszik a mondanivalója.

Andsen írta...

Nem vagyunk egyformák, mindenkinek más a favorit, de ez így van rendjén, de amit kihagytam a kritikából, és te is említettél, az a dalok mondanivalója, dalszövege, mert hogy ilyen téren mindegyik nagyon jó.
Kandi remixről én is hallottam, de még úgy tűnik várat magára.

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.