Kirsty Hawkshaw

A brit dalszövegíró, énekes Kirsty Hawkshaw 1969-ben született Londonban, édesapja Alan Hawkshaw aki híres zenei producer, így a hölgynek volt honnan örökölnie a zene iránti vonzalmát. Kirsty óriási múltra tekinthet vissza ha a zenei pályafutását nézzük, a legnagyobb előadók oldalán is megfordult. 

1991-et írtunk mikoris egy zenei rendezvényen találkozott 3 producerrel, névszerint Ian Munro, Kevin Dobbs és Nigel Walton-nal, akik ekkor már elismert előadóknak számítottak, és Kirsty-vel az élen megalapították az Opus III formációt.
Sokat nem is kellett várni az első nagylemezre, ami a Mind Fruit volt, és olyan sláger szerepelt rajta mint a máig megunhatatlan It's A Fine Day. Soron következő albumuk a Guru Mother volt, mely 1994-ben jelent meg, majd a banda fel is oszlott.

Kirsty ezután folytatta az éneklést, szóló karrierjére koncentrált, ekkor adta ki első nagylemezét, és ekkortájt több producerrel is dolgozott együtt, míg nem megszületett a BT-vel közös Dreaming.

Ezután indult csak be az a bizonyos szekér, több közös számot is készített Tiesto-val (Battleship Grey, Urban Train, Just Be, Walking On Clouds), Delerium-mal (Nature's Kingdom, Inner Sanctum, Fleeting Instant), és Hybrid-del (Blackout, All I Want). Emellett még hallhattuk őt Mr Sam, Headstrong, Fragma, Tenishia és Duderstadt közreműködésével is pár számban.

Ebből is látszik hogy egy nagyon keresett énekesről van szó, diszkográfiája szinte végtelen. Kirsty szólóalbumok terén sem volt rest, 2005-ben a Meta-Message, 2008-ban pedig a The Ice Castle és a Winter Moon került kiadásra.

Rengeteg sláger fűződik nevéhez, és megannyi zenei stílusban kipróbálta magát, house, trance és ambient vonalon egyaránt bizonyított, a műfajon belül pedig az egyik legnagyobb névnek számít.



Kirsty Hawkshaw websiteKirsty Hawkshaw twitterKirsty Hawkshaw facebook


 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.