Tiesto, a modern kor rocksztárja

A műfaj talán egykoron volt legnagyobb alakjával, Tijs Michiel Verwest-tel, azaz Tiesto-val hatalmasat fordult a világ az elmúlt pár évben. Kis túlzással egy piros bőrdzsekivel kezdődött minden, aztán hátat fordítva Európának, emberünk meg sem állt egészen Amerikáig, a zenei stílusváltásról már nem is beszélve. 

Szóval így túl a 40-en elkezdődött egy új időszámítás az életében, maga mögött hagyta az In Search Of Sunrise sorozatot, az Allure projektet, és a Black Hole-t is, helyette jött egy új kiadó, valamint új zenék új arcokkal új stílusban és új közönségnek.

Az utóbbi időszakban pedig az amerikai zenei izlés megreformálásán fáradozott, ami elmondása szerint sikerrel járt, hisz olyan társai akatak ilyen téren mint Avicii, Skrillex, vagy Deadmau5. Tiesto a megreformálás fontos részének tartotta, hogy az emberek számára egy hiteles képet tudjanak alkotni arról, hogy miről is szól egy dj élete.

A napokban sorra érkező In The Booth címmel fémjelzett videosorozat is állítása szerint ezt a célt szolgálja, azaz bemutassa és népszerűsítse a dj-ket és azok életét. Minden részben egy egy fellépés kerül előtérbe, no és az azt megelőző készülődés.
Az emberek számára adnunk kell egy képet arról, hogy miről is szól egy dj élete. A popsztárokról, és a különböző előadókról szinte mindent tudunak, a dj-kről viszont csak keveset. Ezért úgy gondoltam, jó lenne bemutatni azt, hogy mi folyik a kulisszák mögött.
A sorozat állítólag 10 részes lesz, bár az hogy ez mennyire ad hiteles képet egy dj életéről az kérdéses, lássuk be, azért nem sok elektronikus zenei előadó képes megtölteni amerikában egy tízezres, húszezres, vagy esetenként mégnagyobb arénát.
Az amerikai edm szcéna valóban egy óriási változáson, fejlődésen ment keresztül, az emberek sokkal nyitottabbak lettek az elektronikus zenére, Tiesto szerint kezdik megérteni miről is szól mindez, a dj-ket elfogadták mint művészt.
Bámulatos ez a fejlődés. Úgy egy éve, amikor végleg áthelyeztem a rezidenciámat Las Vegas-ba, még messze nem volt ilyen népszerű az elektronikus zene itt. Most pedig hírtelen mindenki ezt akarja hallgatni.
Az emberek hozzáállásának változását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyes dj-ket lassan ikonként kezelnek amerikában, popsztárokat és rocksztárokat megszégyenítő népszerűség övezi őket. Sőt, Tiesto elmondása szerint ők napjaink rocksztárjai.
A dj-k a modern kor rocksztárjai. Éveken keresztül beszéltünk erről, de mára tényleg elmondhatjuk, hogy ez így van.
Érdekes, hisz eredetileg a dj szakma nem erről szólt, az underground és szubkultúra fogalmáról úgy látszik teljesen megfeledkeztek ezek az előadók, dehát változnak az idők, ma már inkább a show business-ről szól minden ott az óceánon túl. Íme egy kis ízelítő az említett kisfilmekből, amik egyfajta valóság show-ként hivatottak bemutatni a dj-k életét.


3 hozzászólás:

Pactolous írta...

Nekem csak egy dolog nem tetszik: azért Tiesto és a crew ne hasonlítsa magát Led Zeppelin-hez... Lehet bármekkora sztár, el lehet ismerni a múltját, kiérdemelte a tiszteletemet, de azért valamiféle alázatot mutassunk már könyörgöm!

Andsen írta...

Én személy szerint nagyot csalódtam Tiesto-ba az elmúlt pár évben, bár tagadhatatlan, hogy amit most ő képvisel, abban is megállja a helyét. De ettől függetlenül még mindig unszimpatikus ez a hozzáállás.

Névtelen írta...

Én igazából azt nem értem hogy miért kell mindenkinek és mindennek az USA-t majmolnia (lásd egyre több dj, Forma-1). Az még teljesen rendben lenne, hogy az amerikai kontinensen is turnéznak és rendeznek versenyeket, de sajnos nem így van. A dj-k esetében egyre kevesebb európai turné, míg a Forma-1-ben legendás európai versenypályákat vesznek ki a sorozatból csak azért, hogy beférjen 1-1 new york-i vagy texasi futam:S Azt persze mondani sem kell, hogy Amerikában soha a büdös életben nem lesz olyan népszerű sem az igazi elektronikus zene sem a Forma-1 mint Európában...de mindenütt pénz beszél sajnos....

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.