Ez történt 2011-ben

Miután elszámoltunk a 2011-es év legjobb zenéivel, albumaival, és társaival minden kategóriában amiről úgy gondoltam érdemes szót ejteni, itt az ideje hogy vessünk egy pillantást a bloggal kapcsolatos történtekre is, összegezzük a lassan óév eseményeit, szigorúan a Music For Trance People szempontjából. 

Nos ahhoz képest, hogy annó lényegében csak azért vágtam bele ebbe az egészbe, hogy a műfajjal kapcsolatos kis gondolataimat egycsokorba gyűjtsem, egész "messzire" jutottunk.
Sosem gondoltam volna, hogy lesznek olyan emberek, akiket ez érdekel, és esetleg rajtam kívül mások is olvasni fogják a bejegyzéseket, merthogy igazából semmi tervem nem volt a jövőre nézve, csak írogattam kedvemre, és így volt ez egészen 2011 májusáig.

Ekkor történt, hogy látva a látogatottság növekedését, úgy döntöttem kicsit komolyabbra vesszük a figurát, aminek az eredménye egy új külső, új arculat, új témák, és egy rendszerezettebb oldal lett. Ezután hónapról hónapra nőtt az érdeklődés a blog iránt, majd a soundblog szerkesztőjének tollából is kaptunk egy remek kis kritikát, ajánlót, ami megintcsak ösztönzött abban, hogy érdemes csinálni.

Augusztus végén jártunk, amikor egy gyors közvéleménykutatást végezve aztán csatlakoztunk olyan közösségi szájtokhoz, mint a facebook és a twitter. Ezek kapcsán is rengeteg pozitív visszajelzés ért, rengeteg támogatást kaptam. Így az év végére pedig már túlvagyunk a 300 bejegyzésen, melyből több mint 200 idén íródott.
Hát nagyjából ez lett volna 2011, én remélem, hogy jövő ilyenkor is lesz miről írnom, hisz tervekben és ötletekben nincs hiány.

További jó böngészést mindenkinek, és BÚÉK!

Web  /  E-mail  /  Twitter  /  Facebook 


2 hozzászólás:

sbistvan írta...

Köszönöm az említést, minimum ilyen 2012-t kívánok! :)

Andsen írta...

Én köszönöm mégegyszer :)

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.