John O'Callaghan

Az ír származású dj producer John O'Callaghan, akit ismerhetünk Joint Operations Centre és Mannix néven is, valamint több formációnak is tagja, hazájának egyik legelismertebb előadója, hisz megválasztották már az év dj-jének, producerének is írországban, de a nemzetközi listákon is 2007 óta előkelő helyen szerepel. 

John 2004 óta van jelen a zeneiparban, kezdetben kizárólag csak instrumentál zenéket gyártott, melyek közül talán a pályafutása elején kiadott Mercury a legismertebb. 2007-ben John kiadta első szerzői albumát, ami a Something To Live For címet viselte, a lemezen olyan előadók müködtek közre mint Bryan Kearney vagy Thomas Bronzwaer, és ezen az albumon hallhattuk az Exactly-t is, mely annó még az A State Of Trance 2006-ra is felkerült.

Ez az év még egy óriási meglepetést tartogatott az ír előadó számára, hisz új vizekre evezett, egy vokálos produkcióval rukkolt elő, melyben az akkoriban már egyre népszerűbb, szintén ír származású énekesnő, Audrey Gallagher énekelt. Ez volt a Big Sky, melynek köszönhetően John a reflektorfénybe került, de az énekesnőnek is nagy löket volt ez karrierjét tekintve.
A dal óriási népszerűségnek örvendett, Armin rádióműsorának hallgatói az év zenéjének választották.

A következő nagy dobásra 2009-ig kellett várni, újabb szerzői album került terítékre, névszerint a Never Fade Away, ami sokban eltért első lemezétől, egy új oldaláról ismerhettük meg John-t, rengeteg vokál, jóval lágyabb, kellemesebb alapokon nyugvó szerzeményekkel találkozhattunk, olyan énekesek, producerek prezentálásában mint Jaren, Sarah Howells, Audrey Gallagher, Tom Colontonio vagy Giuseppe Ottaviani. Ezen az albumon szerepelt többek közt a Find Yourself, a Surreal, az Out Of Nowhere és a Megalathic is.

Két évvel később aztán érkezett a 3. album, az Unfold, melyen ezúttal is több neves előadóval kollaborált John, így például Thomas Bronzwaer, Giuseppe Ottaviani, Betsie Larkin vagy Audrey Gallagher. John-nak mára saját kiadója van, a Subculture, mely néven rádióműsora is fut, valamint mixalbumai is Subculture néven látnak napvilágot évről évre.



John O'Callaghan website / John O'Callaghan twitter / John O'Callaghan facebook


 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.