Cosmic Gate

Németország egyik legismertebb elektronikus zenei duója a Cosmic Gate, melyet Claus Terhoeven (Nic Chagall) és Stefan Bossems (Bossi) alkot. A két úriember a 90-es évek végén találkozott először egy stúdióba, majd úgy döntöttek készítenek egy közös számot, ami a hard trance nevében született The Drums lett. 

A közös munka aztán folytatódott, 99-ben érkezett még a Mental Atmosphere, majd rá egy évre a mára klasszikus darabnak számító Exploration Of Space. Ezután igencsak felgyorsultak a dolgok a frissen alakult párosnál, 2001-ben első szerzői albumuk is elkészült, ez volt a Rhythm & Drums, melyen egy híres feldolgozás, a Somewhere Over The Rainbow is szerepelt.

Eközben a srácok olyan előadók számaihoz készítettek remixeket mint Tiesto, Ferry Corsten, Blank & Jones és Svenson & Gielen. 2002-ben újra hallattak magukról, a The Truth című szerzeményükkel, amit nemsokkal később a második nagylemez követett, névszerint a No More Sleep.

Ezután megengedhettek maguknak egy kis pihenő, valamint azt a luxust hogy pár évig ne adjanak ki szerzői albumot, persze kislemezek ebben a köztes időben is akadtak, így például a Human Beings, a Different Concept vagy az I Feel Wonderful.
Egészen 2006-ig váratott magára a 3. album, ami merőben eltért elődjei hangzásvilágától, kezdtek eltávolodni a keményebb vonaltól. Az Earth Mover-en olyan számok szerepeltek mint a Should Have Known, az Analog Feel, és a már említett I Feel Wonderful.

Hangzásviláguk aztán tovább finomodott, a következő évek legemlékezetesebb kiadványa a Body Of Conflict volt, melyben Denise Rivera vokálozott. A dal aztán felkerült a 2009-ben érkező, számszerint negyedik albumukra, a Sign Of The Times-ra is. A Body Of Conflict-on kívül hallhattuk még a csodaszép Not Enough Time-ot, a London Rain-t, a Flatline-t, és az Under Your Spell-t is.

Két évvel később aztán bemutatták az 5. nagylemezt is, mely a Wake Your Mind címet viselte, és olyan slágerek szerepeltek rajta mint a Be Your Sound, az All Around You, vagy a Flying Blind.

Mixlemezeik közül a legemlítésreméltóbb a Back 2 Back sorozatuk, mely a 4. részénél tart. A párostól évről évre rengeteg remixet hallhatunk, melyeknek, és saját szerzeményeiknek köszönhetően, méltán viselik Németország legjobb trance duója címét.



Cosmic Gate website / Cosmic Gate twitter / Cosmic Gate facebook


 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.