Andy Duguid

A skót dj producer, Andy Duguid 1982-ben született németországban, majd angliát is megjárva végül skóciában telepedett le. Andy már tizenévesen elkezdett a zene iránt érdeklődni, kezdetben zongorázott, később viszont az elektronikus zene felé vette az irányt. 

Első kislemezét 2007-ben szabadította fel a Black Hole kiadónál, ez volt a Hypocrisy, ami ha nem is hozta meg neki a nemzetközi elismertséget, következő szerzeménye, a Leah-val (Gita Lake) közös Don't Belong minden várakozását felülmúlta.

A dal szerepelt a Tiesto féle In Search Of Sunrise 6-on is, de ugyan csak ezen lemezen még egy számot jegyzett, ám azt Reeves alisa alatt készítette, ez volt a Lonely, melyben szintén Leah vokálozott, méghozzá Alanah álnéven. 2008-ban folytatódott az ISOS sorozat, melyen Andy egy újabb zseniális szerzeményével, a Wasted-del ismerkedhettünk meg.

A kiadó szerette volna ha Andy egy szerzői albummal is előrukkol, sokat nem is kellett rá várni, ez év végén megjelent a Believe címre hallgató lemeze, melyen olyan előadókkal dolgozott együtt mint Leah, Julie Thompson, Esmaye vagy Mr Sam. A két korábbi sláger, a Don't Belong és a Wasted is szerepelt a korongon, az album ultolsó száma, a White Sand pedig egy chillout darab, amit Andy és testvére Michael közösen írt, a Believe megjelenését követően pedig Michael rákban elhunyt.

2009-ben több kislemez is született, ilyen volt a Falling, a Call Of Loneliness, a My Number és a DejaVoodoo is, de ebben az évben a legemlékezetesebb produkciója, az a Julie Thompson album produceri munkálatai voltak.
2010-ben érkezett az új sláger, a Miracle Moments, természetesen Leah közreműködésével, ezután első mixalbumát is elkészítette, ami szintén a Miracle Moments címet viselte.

Andy Reeves aliasa mellett még Emilio Fernandez-ként és Corsie-kén is írt egy két számot. Természetesen mint a nagy többségnek neki is van rádióműsora, ami After Dark címen fut. Idei sikerszerzeménye a Strings, melyet ezúttal Jaren-nel közösen készített, és megintcsak az ISOS album egyik legjobbja lett, a dal egyébként napokon belül érkezik.




 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.