David Guetta, avagy a sztár dj színrelép

A minap egy levél érkezett, melyben egy olvasó, dióhéjban David Guetta felől érdeklődött. A blog főként a trance műfajt képviseli, így csak nagyritkán esik szó a szcénán kívül történtekről. Ezesetben olvasónk kérésére kivételt teszünk, és ami a hab a tortán épp a nyár végén érkezik a francia úriember 5. nagylemeze. 

De akkor meg is ragadnám az alkalmat hogy kicsit beleássuk magunkat ebbe a Guetta témába. A 40-es éveit járó sztár dj-t már tizenévesen magával ragadta az elektronikus zene világa, de az ezredfordulóig nem nagyon hallatott magáról.
Érkeztek a szerzői albumok, az első slágerek, én magam olyan 2004 környékén figyeltem fel David-re, a The World Is Mine, az In Love With Myself és társaik kapcsán.

Aztán jött a Pop Life és az One Love nagylemeze, melyeken a pop és rapszakmában elismert neveknek számító egyénekkel dolgozott együtt, és ezek a zenék már igazából egy másik rétegnek szóltak.
Túl négy szerzői albumon, és megannyi slágeren mára bizony az elektronikus zene elsőszámú nagykövetének számít, rajongótábora kétszer akkora, mint a három legnagyobb trance ágyúnak együttvéve, Armin-nak, Tiesto-nak és Paul van Dyk-nak, legalábbis a közösségi oldalak szerint, ami hála égnek még nem mérvadó.
Népszerűségét elsősorban a médiának köszönheti, hisz a csapból is ő folyik.

Jelenleg az 5. albumán dolgozik, a Nothing But The Beat-en, amit olyan nevek tarkítanak majd, mint Flo Rida, Ludacris, Usher, Snoop Dogg és Akon. Ezek után bele se merek gondolni mi jöhet még, legközelebb talán a magyar zenész celebvilág egyik gyöngyszemével áll össze egy szám erejéig, de igazából tök mindegy mit csinál, mert a nép imádni fogja, hisz ő David Guetta a sztár dj.

Csodálom, hogy a Dj Mag által megrendezett szavazáson még mindig nem ő az első, azt hiszem tudjuk miért, de ha ne adja Isten egyszer ő lesz a no.1., akkor valószínűleg pályafutása végéig ki nem robbantja őt onnan senki. 


1 hozzászólás:

Névtelen írta...

már sajnos ő az első, SZÉGYEN !

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.