Sander van Doorn

A holland fenegyerek Sander van Doorn 1979 február 28-án, Eindhoven-ben látta meg a napvilágot, Sander Ketelaars néven. Pályafutása viszonylag rövid, ám annál tartalmasabb. 2004-ben kezdett el komolyabban foglalkozni a zeneírással, több kislemeze is megjelent, de ezek nem váltottak ki nagy visszhangot. 

Csak jóval később, 2007 környékén hallhattunk róla először, mikoris olyan neves előadók figyeltek fel rá és kezdték el támogatni mint Carl Cox, Tiesto vagy Armin van Buuren, és láss csodát, mára a világ egyik legnépszerűbb, legbefolyásosabb elektronikus zenei előadójává vált.
2008-ban érkezett első szerzői albuma, a Supernaturalistic, melyen olyan slágereket hallhattunk mint a Riff, vagy Sia számának, a The Girl You Lost To Cocaine-nak a feldolgozását.

De igazából nem ezektől a számoktól lett oly népszerű, a szerzői lemeze után jóval populárisabbra vette a figurát, összeállt Robbie Williams-szel és megszületett a Close My Eyes, melynek révén boldog boldogtalan megismerte őt. Ezután sorra jöttek a kölünböző kislemezek, összeállt Marco V-vel, több számot is hallhattunk tőle Purple Haze művésznév alatt, és persze a saját szerzemények sem maradtak el.

2010-ben ő készítette el a Trance Energy himnuszát, a Renegade-et, és magát az albumot is. Több mixlemezt is készített az elmúlt pár évben, melyeket Identity-ként ismerhettünk meg, akárcsak a heti rendszerességgel hallható rádióműsorát.

2010-ben új szériát indított útjának Dusk Till Doorn néven, mely jelenleg a 2. részénél tart. Mindeközben sorra adta ki zenéit, olyan darabok tulajdonosa mint a Bliksem, a Bastillon, a Reach Out, vagy a Daisy. 2011-ben érkezett a Love Is Darkness, a Koko, és a Timezone, melyek aztán az ősszel megjelent Eleve11 albumán is szerepeltek.

Számai sorra a toplisták élén kötnek ki, melyekre a trance mellett, a house és techno jegyek is egyaránt jellemzőek, nagyon sokoldalú előadó, aki rövid idő alatt az elektronikus zene egyik meghatározó alakjává nőtte ki magát.



Sander van Doorn website / Sander van Doorn twitter / Sander van Doorn facebook


 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.