Nadia Ali

Nadia Ali 1980-ban született Líbiában, pakisztáni szülőktől. Nagyon fiatalon, már 17 évesen zenei pályafutását építgette amerikában, ahol egy munkahelyi ismerőse mutatta be Markus Moser-nek, aki ekkor már 10 éve űzte az ipart, és épp egy énekesnőt keresett új zenéihez. 

2001-ben érkezett is az első közös szerzemény, a Rapture, mely mára igazi klasszikusnak tekinthető. A duó Iio néven tevékenykedett, világszerte turnéztak, több kisllemezt is kiadtak, majd 2005-ben jelent meg a Poetica című szerzői albumuk, amivel nagyjából véget is ért kettejük együttműködése.

Nadia igazából már a Rapture-val megalapozta karrierjét, hisz több neves előadó is felfigyelt csodálatos hangjára, és a számhoz is több tucatnyi remix készült, olyan nevek által mint a Deep Dish, Starkillers, Armin van Buuren vagy Paul van Dyk.

Ezután szóló karrierbe kezdett hogy teljesítse álmát, azaz hogy saját szerzői albumot készítsen, amit aztán csak évekkel később sikerült kiadatni. Még 2005-ben jártunk amikoris Armin közös munkára invitálta a hölgyet, melynek végeredménye a Who Is Watching lett, ami óriási sikernek örvendett, majd 2010-ben érkezett ugyancsak kettejüktől a Feel So Good.
Az évek során olyan nevekkel dolgozott még együtt mint Schiller, Tocadisco, Chris Reece, Dresden & Johnston, Starkillers vagy Sultan & Ned Shepard.

Eközben folyamatosan dolgozott debütáló albumán, ami 2009-ben meg is jelent, ez volt az Embers, melyen olyan slágerek voltak hallhatóak mint a Crash & Burn, a Fine Print, a Love Story vagy a Fantasy amit 2011-ben Morgan Page remixében Grammy díjra is jelöltek.

2010-ben jött a következő album, ami a Queen Of Clubs címet viselte, ez lényegében az Embers-nek volt a remixelt verziója, de néhány új szám is szerepelt rajta, amiket szintén előszeretettel remixelnek a nagyágyúk a mai napig. 2011-ben visszatért az Iio projektel, és új albumot adott ki Markus Moser-rel.



Nadia Ali websiteNadia Ali twitter / Nadia Ali facebook


 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.