Pályafutása 2006-ban meglepően és nagyon gyorsan indult, vásárolt egy számítógépet hozzá mikrofont, és rögzítette a hangját, majd ezt elküldte egy barátjának, hogy véleményezze.
Ez a barát egész véletlenül ismerte a trance dj producert Jose Amnesia-t, aki meghallva Jennifer hangját rögtön egy közös nótában törte a fejét.
Fel is vette vele a kapcsolatot, majd gyorsan meg is született a Louder című számuk, mely egycsapásra óriási sláger lett, a legnagyobb dj-ktől elkezdve mindenki játszotta, és ezáltal Jen álma teljesült, összejött az énekes karrier.
Ezután sorra érkeztek a felkérések, Jonas Steur-ral több közös számot is készített, ilyen például a Fall To Pieces és a Pure Bliss, de Jose Amnesia-val is dolgozott még együtt, aminek eredménye a Wouldn't Change A Thing és az Invicible lett. Ezek a számok egytől egyig befutottak, rengeteg dj szettben és mixalbumon viszonthallhattuk őket.
2009-ben érkezett a következő kislemez, Armin Imagine albumáról jelent meg a Fine Without You. Természetesen a következő év sem maradt el sláger nélkül, ezúttal Markus Schulz oldalán énekelte fel a Not The Same című dalt.
Szerencsére a 2011-es év sem múlt el anélkül, hogy ne hallottuk volna őt egy két dalban, Jonas Steur-ral és az ausztál fiatalemberrel, Tydi-vel is készített egy egy csodás dalt, előbbivel a Still I Wait-et míg utóbbival a Greater Heights-ot, valamint Jen maga is dolgozik már egy ideje saját készítésű számokon, és az ígérete szerint lesz pár meglepetése is a közeljövőben számunkra.
Jennifer egyébként az éneklés és dalszövegírás mellett mára producerkedik, és a lemezlejátszók mögött is megállja a helyét.
Jennifer Rene website / Jennifer Rene twitter / Jennifer Rene facebook