Már gyermekkora óta érdeklődött a zene iránt, egész fiatalon, mindössze 4 évesen elkezdett zongorázni, majd tizenévesen megismerkedett a műfajjal, és elhatározta hogy saját zenéket készít. Számaiban nagyon mély progresszív dallamokat szólaltat meg, nagyon karakteresek a zenéi.
2007-ben jelent meg első kislemeze, a Light At The End, és alig egy év elteltével már mindenki ismerte a nevét a szcénában, a Tonight Is Forever című számának köszönhetően, melyben Martin Roth is közreműködött. Kis túlzással, nem volt olyan lemezlovas aki ne játszotta volna előszeretettel ezt a számot.
Ezt követően sorra adta ki jobbnál jobb zenéit, 2009-es kislemezei közé tartozik többek közt az American Blues, a Garden State, a Borealis, a Supercollider, és Kids Of New York. A 2010-es éve sem volt rossz, ekkor jelent meg az And We Flew Away, a Staring At The Sea, a People és a Drowning is, hogy csak párat említsek.
Ezek a számok sorra a legnívosabb mixalbumokon kötöttek ki. Szintén 2010-et írtunk mikor elkészült első The Sound Of You(th) névre hallgató poadcast-je, melyből havonta, kéthavonta érkezik egy egy újabb rész.
Eco egyre népszerűbbé vált, és a New York-i klubbok után egyre nagyobb bulikon jelent meg, mára az ASOT party-k elengedhetetlen kelléke lett személye. Rengeteg remix-szel is büszkélkedhet, mesterien ötvözi a számokat saját hangzásvilágával.
A 2011-es évben érkezett a The Light In Your Eyes Went Out, az Over Paper Skies és a Wide Open kislemeze, melyek ízelítők voltak a nyáron megjelent szerzői albumáról, a M(you)sic-ról, mellyel kinőtte magát az ígéretes tehetség kategóriából, és egy szinttel feljebb lépett.