Sound of Cream - John O'Callaghan

Nyakunkon az újabb Sound of Cream rendezvény, mely ezalkalommal a megszokottaktól eltérően nem egy pénteki, hanem a bulizni vágyók kérésére egy szombati napra esik majd. A múlthavi Leon, Jorn és Estiva hármas után most csak egy külföldi sztárvendég érkezik kishazánkba, nevezetesen írország legjobbja, John O'Callaghan, aki mellett olyan hazai dj-k állnak még a lemezlejátszó mögé mint Tebron, David Cashy és Vidoven.

- John O'Callaghan: Az ír származású dj producer John O'Callaghan, akit ismerhetünk Joint Operations Centre és Mannix néven is, valamint több formációnak is tagja, hazájának egyik legelismertebb előadója, hisz megválasztották már az év dj-jének, producerének is írországban, de a nemzetközi listákon is 2007 óta szerepel. John mára olyan slágereknek tulajdonosa mint a Big Sky, a Find Yourself, a Never Fade Away vagy a Bring Back The Sun. Tovább olvasom...

- Tebron: Fekete Norbert 1980-ban született Budapesten, a zene iránt fiatalon elkezdett érdeklődni, a 90-es évek végén pedig már bele is kóstolt a dj-zés világába. A 2000-es évek közepén aztán felpörögtek az események, rádióműsort indított, melyről később a Sound of Cream partysorozat is kapta nevét, ahol Tebron rezidens dj és egyben alapítótag is. Pályafutása során olyan előadókkal játszott mint Menno de Jong, Sied van Riel, Rank 1, Leon Bolier, W&W, Cliff Coenraad és még sokan mások.

- David Cashy: Az 1986-os székesfehérvári születésű Pénzes Dávid életében a zene mindigis nagy szerepet játszott, és miután fiatalon dj-ként már bizonyított, 2004-től produceri karrierjére kezdett el öszpontosítani. Az igazi áttörést az Airwave-hez készült remixe hozta meg neki, ezután Sterbinszky-vel összeállva olyan slágereket kezdtek el feldolgozni mint a Sky And Sand vagy a Synaesthesia, melyeket aztán olyan előadók játszottak mint Tiesto, Paul Oakenfold, vagy Ferry Corsten.

- Vidoven: Vidoven László Nyíregyházán született 1982-ben, a zene már a 90-es évek elején nagy szerepet játszott életében, majd a későbbiekben elhatározta, hogy kipróbálja magát a dj pult mögött. Kezdetben a house műfajban tevékenykedett, idővel viszont a trance mellett tette le a voksát. Mára számos klubban megfordult lemezlovasként, és újabban a produceri munkák is egyre nagyobb szerepet kapnak életében, saját szerzemények és remixek is érkeznek a közeljövőben.

Helyszín: Cinema Hall - Budapest, III. kerület, Bécsi út 38-44.
Időpont: 2012.04.28.
Nyitás: 22:00
Info: 36-20-255-5658
Belépő: 2500 Ft

Jelöld, és add tovább Te is az eseményt: Facebook


0 hozzászólás:

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.