Numark 15. Producer és DJ találkozó

A szokásoktól eltérően, ezúttal egy rendezvényre, a Producer és dj találkozóra szeretnénk felhívni olvasóink, és az elektronikus zene szerelmeseinek figyelmét, mely minden évben kétszer kerül megrendezésre (tavasszal és ősszel) és mára már közel 400 fős látogató táborral bír. A találkozó 2005-ben debütált, és azóta évről évre egyre több embert mozgat meg.

- Jelen: A Producer/DJ találkozók egy évben kétszer, tavasszal és ősszel 300-350 embert megmozgató kizárólag szakmai rendezvény, közösség építő erővel. Az eseményen ma már előadóként részt venni megtiszteltetésnek minősül. A rendezvény működése a mai napig nonprofit.

- Alapötlet: Olyan találkozók, események létrehozása, melyből az előadók és a résztvevők is egyaránt tudnak tanulni, fejlődni. Ahol a tanulnivágyók segítséget kaphatnak, hogy elinduljanak ezen a szakmai úton és a régóta szakmában dolgozó emberek új ötleteket, inspirációt kaphatnak. Hallhatnak az új technikai fejlesztésekről, melyeket a kiállítóknál ki is próbálhatnak.

- Koncepció: Az előadók 45-60 perces előadások keretein belül mutatják be saját tudásukat, saját zenéjüket lépésről lépésre felépítve. Az előadások nem csupán technikai megoldásokat takarnak, hanem elméleti részeket is, beleértve az önmenedzselést, valamint a jogi hátteret is.
Közben olyan tippek és trükkök hangzanak el, melyekben a résztvevők további lehetőségeket láthatnak, azt saját elképzeléseik részévé tudják tenni. Minden előadás rögzítésre kerül, melyeket a találkozót követő hetekben, hónapokban publikálásra kerülnek online videótáron keresztül (Youtube, uStream), illetve letölthető formátumban is kikerülnek a honlapra, nagyfelbontásban.

- Helyszín: A helyszínük - mint minden tavasszal - a B7 Music Club lesz Budapest belvárosában (Nagymező utca 46-48.). Kiállítóik és előadóik ismét állnak a rendelkezésetekre!

- Időpont: 2012. április 14. Kapunyitás déli 12 órakor, az első előadások már délután 1-től kezdődnek, nem érdemes lemaradni! A pontos lineup-ért pedig látogassatok el a rendezvény honlapjára.

- Előadók: Riskotheque / UK (Suicide Dub - Audio Freaks Rec.), AMB (Chi Rec.), Andy Sole (Muzikfabrik), Kilobeat & NoiseMaker, Adam Szabo (Enhanced Rec.).

- Kiállítók: Mint minden találkozón, most is szép számmal lesznek kiállítók. A PÁKO jóvoltából a NUMARK lett a névadó, de rajtuk kívül érkezik még a ZAJ, a QSC, a ROLAND, a RANE/Serato és a HitSpace is. A kiállított termékek összértéke erősen közelít az 50 millió forinthoz és természetesen mindent meg lehet majd tapizni, hallgatózni.

A korábbi találkozók hagyományaival egy picit szakítva 500 HUF lesz a belépő!

A találkozó hivatalos oldala: http://www.producerdj.hu/pdj15/
Élő közvetítés: http://koncertblog.postr.hu/
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/412610962089040/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/ProducerDJhu


0 hozzászólás:

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.