W&W

A W&W név egy holland párost takar, melynek tagjai Wardt van der Harst és Willem van Hanegem. Mindketten 1988-as születésűek, és fiatalon beleszerettek a műfajba, Wardt már 18 évesen saját zenéket írt, melyeket Re-Ward név alatt jelentetett meg. 

A srácok 2007-ben találkoztak a Trance Energy-n, majd tartották a kapcsolatot egymással, nagy cimborák lettek, később pedig úgy döntöttek, hogy belevágnak egy közös projektbe. Hamar el is készült az első zenéjük, ami a Mustang címet viselte. Elküldtek egy demo verziót Armin-nak, aki egy héttel később már le is játszotta rádióműsorában ezt a szörnyeteget. 

Ezután alaposan felpörögtek az események, az Armada szerződést kötött velük, és mindenben támogatták a sajátos tech trance hangzásvilágú párost. 2008-ban még olyan zenéik jelentek meg mint a Countach, a Dome vagy az Arena.

A következő évben sem volt megállás, érkezett a System Overload, és az Ummet Ozcan-nal közös Synergy, valamint az óriási sláger, a Mainstage, melynek megjelenését követően elstartolt a rádióműsoruk is, mely szintén ezt a nevet viselte.

A 2010-es év ismét tartalmasra sikerült, olyan nevekkel kollaboráltak mint Leon Bolier, Jonas Stenberg vagy Ben Gold, de persze készültek saját zenék is, ilyen volt például az Alpha, a Mainstage és a D.N.A. is.

2011-ben is sorra érkeztek a kislemezek, köztük a Beta, az AK47, a Phantom, az Impact, vagy pályafutásuk első vokálos darabja, az Ana Criado által felénekelt Three O'Clock, melyek már a közelgő szerzői album előhírnökei voltak.
A lemez az Impact címet kapta, és egy két cd-s összeállítással lepték meg rajongóikat a srácok, az első cd-n az újabb darabok, míg a másodikon régebbi számaik remixelt verzióban szerepeltek.

Az albumon közreműködött többek közt Ummet Ozcan, Leon Bolier, Wezz Devall és Mark Sixma is. Ez a két fiatal srác egyedi stílusukkal mára meghatározó személyei a műfajnak.



W&W websiteW&W twitter / W&W facebook


 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.