Roberta Carter Harrison

Roberta Carter Harrison neve lehet hogy így elsőre nem mond sokmindent egyeseknek, pedig jópár óriási sláger fűződik a nevéhez. A kanadai származású énekesnő már gyermekkora óta érdeklődött a zene iránt, hol templomban, hol pedig iskolai kórusban énekelt. Férjével Ken Harrison-nal a 90-es évek elején alapított egy pop bandát, a Wild Strawberries-t, amivel több nagylemezt is kiadtak az évek során. 

2000-ben jött a fordulat pályafutásában, férjével kiadta 4. albumát a Twist-et, amin szerepelt egy Wrong To Let You Go című szám.
Mi trance rajongók egészen eddig a pillanatig nemnagyon hallhattunk róla, de erre a számra felfigyelt a német dj producer ATB, aki rögtön fel is vette a kapcsolatot Roberta-val, és még ebben az évben kiadta a számot a Two Worlds albumán Let U Go néven.

Ezután több közös munkájuk is volt, Roberta szinte minden ATB albumon szerepet kapott. Így például a 2002-ben megjelent Dedicated albumon az ő hangját hallhatjuk a Hold You-ban, a You Are Not Alone-ban, a Hero-ban és az I Wanna Cry-ban is.

De ATB 2003-ban megjelent Addicted To Music albumával sem volt ez másképp, a számok többségében ismét Roberta vokálozott, mint például az In Love With The Dj-ben, az I Don' Wanna Stop-ban és a Long Way Home-ban, hogy csak a leghíresebb darabokat emeljem ki.

Ezek mind mind óriási slágerek lettek, javarészt ezeknek köszönheti André hírnevét, népszerűségét, annó én is ezek a dalok által ismertem meg a munkásságát, de Roberta nevéről mégsem hallhattunk sokat, hisz ATB általában nem szokta feltüntetni az énekesek névsorát.

Emellett még olyan előadókkal dolgozott együtt mint Alex Morph, vagy Kenneth Thomas, de ATB oldalán is született még pár dal amiről nem tettem említést. Azt hiszem ez elég magyarázat, hogy miért írok az énekesnőről.



Wild Strawberries website / Wild Strawberries twitterWild Strawberries facebook


 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.