W&W - Mainstage 100

Napjaink tech trance hangzásának egyik legmeghatározóbb alakja a holland W&W formáció, akik alig 4 éve élnek a köztudatban, mára pedig a szcéna elismert tagjai közé sorolandóak. Tavaly adták ki első szerzői albumukat, az Impact-et, nevükhöz pedig olyan nagy slágerek fűződnek mint a Mustang, a Manhattan, a Twist, a Phantom, a Nowhere To Go, az Invasion, vagy a 2010 augusztusában megjelent Mainstage.

A Mainstage kiadását követően pár nappal, ugyanezen néven elindult a páros hetente jelentkező rádióműsora is, mely tegnap délután jubilált a 100. adással (hogy egész pontos legyek, vasárnap az A State Of Sundays-on ment le elsőként ez az epizód). Aki esetleg így utólag kap kedvet a mix meghallgatásához, az mindenképp kösse fel a gatyáját, mert a srácok ezúttal sem a kellemes melódiákat helyezték előtérbe, hozták a formájukat és zúztak egy nagyot, méghozzá többedmagukkal.

A műsor a megszokott módon és formában indul, közben beköszönnek a nagy nevek is, és gratulálnak. Hallhatjuk Andy Moor és Ashley Wallbridge közös dalát, valamint az új W&W muzsikát a White Label-t, aztán Jochen Miller finoman szólva is masszív számával zárják a sort Wardt-ék, ám itt még messze nincs vége a mókának.

Az egy órás epizódba maguk mellett még négy, szintén nem a fimon lágy dallamokról híres dj borzolja a kedélyeket. Elsőként a Rick Mitchells & Bas van Essen páros, aztán Sied van Riel, Leon Bolier és végül Wezz Devall is lejátszik 3-3 számot. Olyan slágerek dübörögnek mint a Twist, az Audio 52, a Me, vagy a még ropogós Tunnel Vision és Kill Of The Year. De ha már szóba jöttek a friss zenék, három id is felcsendül, és egy vadonatúj Sied trekk is.

A Mainstage 100. epizódjának meghallgatása erősen ajánlott mindenkinek, aki vevő egy kis ereszd el a hajamnak, hisz a party hangulat még így egy szobában a számítógép előtt ülve is garantált.
A műsor korábbi tracklistjeit megtalálhatjátok a Playlists.hu-n, ahol a Mainstage-en kívűl még számos más műsorról is olvashattok.

W&W - Mainstage 100

01. Gotye feat. Kimbra - Somebody That I Used To Know (Tiesto remix)
02. Andy Moor & Ashley Wallbridge feat. Gabriella - World To Turn
03. W&W - White Label
04. Joe Garston - Random Hero
05. Jochen Miller - Zodiac

Rick Mitchells & Bas van Essen
06. Rick Mitchells & Bas van Essen - Raptor
07. W&W & Mark Sixma - Twist (Rick Mitchells & Bas van Essen remix)
08. Rick Mitchells - ID

Sied van Riel
09. Sied van Riel & Waakop Reijers - In Awe
10. Sied van Riel - Audio 52
11. Sied van Riel - Tunnel Vision

Leon Bolier
12. Snatt & Vix - So Far Away (Leon Bolier remix)
13. Leon Bolier - Me (Main mix)
14. Leon Bolier - ID

Wezz Devall
15. Ruben De Ronde feat. Aelyn - She's Already Gone (Wezz Devall remix)
16. Wezz Devall - Kill Of The Year
17. ID - ID


0 hozzászólás:

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.