Top 10 - Best of 2010

Idén rengeteg szerzői albummal örvendeztettek meg minket kedvenc dj-ink, előadóink, így nem estem kétségbe, mikor a fejemet adtam egy újabb, amolyan évösszegző 10-es lista elkészítéséhez, hisz volt miből válogatni. Kicsit meg is nehezítette a helyzetem ez a nagy bőség, de egy komolyabb szelektálás után eredményre jutottam. Leszögezném, hogy ez csupán a saját véleményem, amivel senkinek sem kell egyetértenie, hisz kinek a pap, kinek a paplan. Szóval az említett lista, ami szándékosan lett egy kicsit slágeresebb.

1. Markus Schulz feat. Jennifer Rene - Not The Same
A 2010 legjobb muzsikája címet nálam nem más mint Markus Schulz zsebelte be a Not The Same című dalával. Idén június 15-én érkezett az amerikában élő német származású úriember 3. szerzői albuma, ami a Do You Dream névre hallgatott. Ezen szerepelt többek közt a Not The Same is, melyhez egyik kedvenc énekesnőm, Jennifer Rene adta hagját, aki pályafutása során olyan előadók mellett énekelt mint Jose Amnesia, Armin van Buuren és Jonas Steur.

2. BT feat. Kirsty Hawkshaw - A Million Stars
A dobogó második fokán foglal helyet Brian Wayne Transeau, azaz BT Kirsty Hawkshaw-val közös száma az A Million Stars. A dalt az év elején hallhattuk először BT These Hopeful Machines című albumán, ami messze kiemelkedik a többi szám közül. Varázslatos muzsika, igazából nem is nagyon tudok mit hozzáfűzni, aki esetleg még nem ismerné, és vevő az igényes minőségi zenékre, azok számára erősen ajánlott az A Million Stars meghallgatása.

3. Sunlounger feat. Zara - Found
Képzeletbeli dobogónk utolsó, azaz 3. helyén Roger Shah-t köszönthetjük, aki egy év után újra valami igazán értékelhetőt tett le az asztalra, ez pedig nem más mint a Found című dala, melyet ismét Sunlounger művésznév alatt jelentetett meg, és ki más is vokálozna benne, mint a kanadai énekesnő Zara. A számot már nyáron megismerhettük, szerencsére nem kellett megvárni míg megjelenik a nagylemez, a The Beach Side Of Life, mely egyben a 3. Sunlounger név alatt kiadott album.

4. Markus Schulz feat. Ana Criado - Surreal
Markus Schulz idén majdhogynem 2 dobogóssal is megörvendeztetett minket, hisz az Ana Criado-val közös száma a Surreal a 4. helyen végzett kis listámon. Ezt a zenét is a Do You Dream albumról ismerhettük meg, hátborzongatóan jó hangzásvilággal lett megáldva, és nagyon passzol hozzá Ana hangja. Elfogultságról szó sincs, egyszerűen idén ő volt az az előadó akinek a munkásságával leginkább megvagyok elégedve.

5. DJ Eco pres. Pacheco - Staring At The Sea 
Marcello Pacheco sajnos nem a legfelkapottabb előadók közé tartozik, de számomra egy életre beírta magát a trance történelembe, hisz évről évre remek zenékkel rukkol elő, sajátos hangzásvilága keretében. Már 2009 végén is hallhattuk elvétve a Staring At The Sea című számot, ha jól emlékszem Ferry Corsten rádióműsorában hallottam először, és hát elsőre beleszerettem. A szám azóta is nagy kedvencem, így képzeletbeli kis litámon az 5. helyen szerepel.

6. Matt Darey feat. Kristy Thirsk - Black Flowers (Josh Gabriel remix)
Matt Darey idén nagyon komolyan belehúzott, sorra érkeztek tőle jobbnál jobb nóták, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 6. helyen szereplő Kristy Thirsk által felénekelt Black Flowers, Josh Gabriel remixében. Egy nagyon jó zenei alap, egy kellemes vokál, és egy remek dalszöveg jellemzi ezt a nótát. A legtöbb mixlemezen összefuthattunk vele, valamint bulikon és rádióműsorokban is elég sűrűn lehetett hallani, és ezzel egyben kiérdemelte a top 10-be kerülését is. 

7. Reverse - Absolute Reality (Arty remix)
A 7. helyen szereplő számról is írtam már korábban, akárcsak a listán szereplők többségéről, hisz szerencsére nagyrésze meg is jelent külön kislemezként is. Így nagyon nem is tudok mit hozzáfűzni a Reverse formáció Absolute Reality című számához, hisz a link alatt már korábban kifejtettem a véleményem, amit még mindig fentartok. Arty pedig egy olyan mesés remixet készített ehhez a számhoz, amit még valószínüleg jóideig emlegetni fogunk.

8. Gareth Emery feat. Lucy Saunders - Sanctuary
Gareth Emery idén kiadta végre első szerzői albumát a Northern Lights-ot, amiről szinte csak pozitív visszajelzéseket hallani, természetesen korábban már én is kifejtettem a véleményem vele kapcsolatban. Ezen az albumon szerepelt egy dal, a Sanctuary, melyet még a nagylemez megjelenése előtt megismerhettünk, hisz az album előhírnökeként érkezett. Ez a szám nagyon közel áll a szívemhez, és még sokunkéhoz, hisz az idei ASOT Top 20-ban a 2. helyen szerepelt.

9. Mike Foyle pres. Statica - Sundown
Az ifjú angol tehetség, Mike Foyle a tavalyi listámon is szerepelt, és természetesen idén sem volt kérdés, hogy itt lesz e, hisz a Sundown című számának köszönhetően ismét kalapot kell hogy emeljek előtte. A rá jellemző, mármár sablonos, de megunhatatlan progresszív dallamok kísérik végig az embert a szám hallgatása során. A Sundown-t olyan előadók játszották mint Menno de Jong, Leon Bolier vagy Markus Schulz, akitől még egy remixet is hallhattunk.

10. Andy Duguid feat. Leah - Miracle Moments
Listám utolsó helyén Andy Duguid Miracle Moments-je foglal helyet, Andy nem bízta a véletlenre, itt is a tipikus hangzásvilága köszön vissza, és Leah kisasszony jólbevállt hangjától sem vált meg, úgy gondolom egy újabb Wasted kategóriás zenét kaptunk tőle. Ez a szám is megjelent korábban kislemezként, bár remix egy sem készült hozzá. Öszességében az idei évre sem lehetett panaszunk, rengeteg jó zene, remix és album látott napvilágot, remélem a 2011-es év is hasonlóan jól sikerül majd.


0 hozzászólás:

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.