Számomra kicsit érthetetlen, hogy egy adott előadó zenéit mitől divat hallgatni, és mitől divat imádni személyét. Ha nem szereted szar alak vagy, gondolhatják a fanok.
Eddig nemsűrűn esett meg, hogy olyan témát boncolgassak ami nem tartozik a műfajhoz, most mégis kivételt teszek.
A címben említett SHM, nem más mint egy új, babérokra törő house projekt, mely a Swedish House Mafia nevet viseli. A trió tagjai egyáltalán nem ismeretlen nevek, Axwell, Steve Angello valamint Sebastian Ingrosso, és korábban még Eric Prydz is tagja volt a kis csapatnak.
A három úriember még 2007-ben gyártotta le első közös számukat a Get Dumb-ot, Laidback Luke közreműködésével, bár ekkor még nem SHM név alatt dolgoztak. 2009-ben érkezett a következő sláger, a Leave The World Behind, szintén Laidback Luke-val közösen, és Deborah Cox vokáljával. Ezt követően kezdtek el Swedish House Mafia néven dolgozni. Legalábbis kiadtak egy számot, névszerint az One-t, és bizony nagyon úgy fest, hogy a fél világ SHM lázban ég.
A DJ Mag idei listája is ezt bizonyítja, már már vicces, hogy 1 megjelent szám után a lista 23. helyét foglalják el. Igaz októberben megjelent a második számuk is, de ez akkor sem magyarázat. Persze nem vitatni akarom a srácok tehetségét, én magam is nem egy számukat hallgatom, csak számomra érthetelen, hogy egy szám után ekkora népszerűségnek örvendjen az SHM.

Visszatérve kicsit a DJ Mag listájához, több előadó is az év muzsikájának titulálta a számot, példának erejéül Armin van Buuren, David Guetta, Laidback Luke, Richard Durand, Martin Solveig, Dirty South és persze a trió tagjai is így vélekedtek róla. Miért? Csupán ezért?
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése