Közülük utóbbiról lehetne sokat mesélni, ő mint egyéni előadó, és mint a Gabriel & Dresden páros, valamint a Motorcycle projekt egyik tagjaként is megállta a helyét a zenei világban. Első számuk a Summer Calling volt még 2002-ben, már ez által is hatalmas sikereket könyvelhettek el, hisz Tiesto In Search Of Sunrise albumán is szerepelt a dal.
Végül a 2003-ban kiadott Beautiful Things hozta meg nekik az igazi áttörést, várt népszerűséget és azt hiszem nem túlzok ha azt mondom, mára milliók kedvence ez a szám.
Az évek multával olyan nevek készítettek hozzá remixeket mint a már említett Gabriel & Dresden duó, Jorn van Deynhoven, Roger Shah és Pedro Del Mar.
Rá 1 évre hallhattuk a kövektező számukat Dresden-ék Bloom című mixlemezén, ez volt a Here Is The House. Ezután bejelentették, hogy készül a nagylemezük, melyet azóta is várunk hogy megjelenjen, de sajnos félbeszakadtak az album körüli munkálatok, így az elkészült anyag máig nem jelent meg.
Tavaly év végéig úgy tűnt, hogy sosem hallunk többet róluk... aztán Josh egy buliban játszott egy számot, melyről mára kiderült, hogy egy Andain nóta volt, névszerint a Promises.
Később egy másik szám is napvilágot látott, ez volt a Turn Up The Sound. Aztán kiderült, hogy az idei Sunrise Fesztiválon is tiszteletét teszi az Andain, így nagyon úgy tűnik, hogy visszatérnek.
Sajnos a hivatalos információk még váratnak velük kapcsolatban, de nagyon úgy fest, hogy az említett két szám előbb utóbb megjelenésre kerül a Black Hole-nál.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése