Andrew Bayer feat. Molly Bancroft - Keep Your Secrets

A zseniális zenei érzékkel megáldott amerikai fiatalemberről, Andrew Michael Bayer-ről alig pár hete írtunk utoljáta, amikoris cimborájával Matt Lange-val, és az énekesnő Kerry Leva-val kiadták az In And Out Of Phase című dalukat. Most pedig újra őt kell hogy emlegessük, hisz tavaly év végén, az Anjunabeats 9-en debütáló Keep Your Secrets is az ő nevéhez fűződik, ami ma végre külön kislemezként is megjelent.

Andrew tudatosan készült a zenei pályafutásra, hisz tanulmányi is ilyen irányúak voltak, majd 18 éves korában Alan Nimmo-val megalapították a Signalrunners formációt, és rögtön le is szerződtek az Anjunabeats-hez, pár éve pedig már polgári nevén is érkeznek tőle a muzsikák.
A Keep Your Secrets énekesét, Molly Bancroft-ot is már jól ismerhetjük, hisz az évek során bizonyított már a Gabriel & Dresden, Gianluca Motta, Dennis Sheperd és Pulser oldalán is.

Szóval Andrew és Molly most megajándékozott minket első közös szerzeményükkel, a Keep Your Secrets-szel, melyről a közvélemény elég megoszló, sokan a régi G&D zenékhez hasonlítják, de volt aki az Eurythmics féle Sweed Dreams-et hozta fel pédának. Ami viszont biztos, nem egyszerű eset a dal, egy érdekes egyedi hangulat uralkodik rajta, szokatlan lüktető basszusok, majd érkezik egy zongora betét is, de szinte végig a vokálé marad a főszerep, rendkívül fülbemászó.

Az eredeti verzió mellett még két remix-szel is találkozhatunk a kislemezen, az egyiket a magyar duó, a Myon & Shane 54 átiratában hallhatjuk, akik kicsit felturbózták a dalt, na és a tőlük megszokott hangzás is jól érződik. Másik remixerünk pedig egy retrós hangulatú deep house dallamvilággal ruházta fel a nótát, ez utóbbi nem nyert, viszont a két másik verzió nálam nagy népszerűségnek örvend.

Kiadó: Anjunabeats
Műfaj: Trance, Progressive
Megjelenés: 2012.04.23.

01. Andrew Bayer feat. Molly Bancroft - Keep Your Secrets (Original mix)
02. Andrew Bayer feat. Molly Bancroft - Keep Your Secrets (Myon & Shane 54 Summer Of Love mix)
03. Andrew Bayer feat. Molly Bancroft - Keep Your Secrets (Beckwith remix)
04. Andrew Bayer feat. Molly Bancroft - Keep Your Secrets (Radio edit)

Andrew Bayer & Matt Lange feat. Kerry Leva - In And Out Of Phase

Nem is olyan rég lehetett hallani Armin van Buuren A State Of Trance rádióműsorának egyik részében egy számot, ami már első hallásra megragadott. Egy kollaborációról van szó, amiben igen ígéretes nevek szerepeltek, a dal pedig minden egyes újrajátszásnál zseniálisabbnak tűnt. Ez a szám nemrég megjelent, és most már nyögjük is ki, kikről és miről is van szó: Andrew Bayer & Matt Lange feat. Kerry Leva - In And Out Of Phase.

Andrew Bayer már többféle módon bebizonyította, hogy konyít a zenéléshez: elég csak a Signalrunners formációra gondolnunk, de eszünkbe juthat még a Team SR - Leaving London-ja is, a BT-vel közösen megírt The Emergency-ről nem is beszélve. Matt Lange még viszonylag új fiú, de 2009-ben ő is letette a névjegyét az asztalra az Anywhere With You Is Home című dalával. Mit ad Isten, már abban a dalban is Kerry Leva vokálozott…

A dal szolid, retro hangzásával nyerte el a tetszésemet, figyeljük csak meg a basszust: mintha csak a 2000-es évek elejéről hozták volna vissza. Másik nagy kedvencem a vonós szekció, ami a szívszaggatóan gyönyörű Reflekt számot, a Need To Feel Loved-ot juttatta eszembe.
Külön poén még, hogy igazi, rendes éneket nem is kapunk, Kerry Leva csak dudorászik, nanázik; ez adja meg a dalnak azt a légies könnyedséget, ami miatt kedvünk támadna csak úgy hátradőlni a pázsiton, és fűszálat rágcsálva nézni a felhőket…

A nóta eredeti verziója üt, hosszúságával is, cserébe a Club edit rövidebb, és nélkülözi az atmoszférikus bevezetőt is. A Norin & Rad-féle változat erőteljesebbre sikeredett, karakteresebb szintetizátort kapott, de megmaradt a lágyság is, a Calyx & TeeBee Remix pedig a drum ’n bass rajongók igényeit elégíti ki. Aki vevő az ínyenc falatokra, annak csak ajánlani tudom ezt a gyöngyszemet, nálam már előkelő helyről fog indítani az év végi szavazásokon.

Kiadó: Anjunabeats
Műfaj: Progressive, Trance
Megjelenés: 2012.02.27.

01. Andrew Bayer & Matt Lange feat. Kerry Leva - In And Out Of Phase (Original mix)
02. Andrew Bayer & Matt Lange feat. Kerry Leva - In And Out Of Phase (Club edit)
03. Andrew Bayer & Matt Lange feat. Kerry Leva - In And Out Of Phase (Norin & Rad remix)
04. Andrew Bayer & Matt Lange feat. Kerry Leva - In And Out Of Phase (Calyx & TeeBee remix)

 
Copyright © 2012 Music For Trance People. Üzemeltető: Blogger.